EPMSZ-KONGRESSZUS

CONGRESSO DELL'EPMSZ

________________________________________________________________

- VISSZHANG -

GONDOLATOK EGY ANYANYELVI KONFERENCIA KAPCSÁN

(2003. január 29-i hír: A cikk megjelent a budapesti «Nyelvünk és Kultúránk» XXXII évfolyam 122. számában (2002/4.),

A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának Folyóirata)

2002. május 6-11 között zajlott le az Akadémiai Napok keretében Magyarországon, a tokajhegyaljai Erdőbényén, festői környezetben a Honvédüdülő komplexumában, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) «Anyanyelvünk - A nyelvében él a nemzet» témájú egyhetes konferenciája kb. 190 fő részvételével.

Az EPMSZ 1969-ben alakult meg és 1972-től mint svájci egyesület működik, székhelye Bazel. A Szabadegyetem célja az, hogy a kölönböző országokban élő magyar vagy magyar származású értelmiségiek között tudományos, művészeti és vallási tartós kapcsolatok jöjjenek létre; egyetemes emberi és kiváltképpen a magyarságot érintő kérdések tanulmányozása, különös tekintettel a protestantizmus spirituális értékeire és az ökumenikus gondolat fejlesztésére; a szabad véleménycsere előmozdítása nyitott, toleráns keresztény szellemben; a magyar kultúra, a magyarság szellemi kincseinek ápolása.

Ebben a szellemben spirituális és intellektuális táplálékot, feltöltődést nyújtván került sor az idei Akadémiai Napokra, amelyek az EPMSZ hagyományaihoz híven évente április vagy május havában, áldozó csütörtök hetében kerülnek megrendezésre.

A konferenciát május 6-án, du. 16 órakor Jaskó Tamás, Londonban élő geológus, az EPMSZ elnöke nyitotta meg, amelyet Bakos Mihály ezredes, az Erdőbényei Honvédüdülő vezetője és Tóbiás Zoltán helybeli fiatal református lelkész köszöntői követtek. Ezt követően került sor a «Nyelvi kötődéseink» címmel a gyönyörű hangú színésznő, a nagyváradi (oradeai)/Erdély, Románia Kiss Stúdió Színház - az egyetlen magyar nyelvű romániai magyar nyelvű színtársulat - igazgatójának, Kiss Törék Ildikó előadására. A konferecián résztvettek az anyaországi magyar értelmiségiek, a magyar származású vagy a magyar nyelvvel és irodalommal foglalkozó külföldi szakemberek, a határon túli, az 1920-as trianoni békeszerződés következtében a történelmi Magyarország testéről leszakított országrészek (Szlovákia/Felvidék, Jugoszlávia-Szerbia/Délvidék, Ukrajna, Erdély/Románia) magyarjai és a nyugat-és észak-európai magyarság (Svájc, Németország, Olaszország, Svédország) USÁ-ból, Kanadából: nyelvészek, irodalomtörténészek, magyar- és történelemtanárok, újságírók, írók, költők, művészek, kiadók, jogászok, orvosok, mérnökök, színművészek (Kiss Törék Ildikó, Bánffy György) stb., mindazon magyar idősebb és fiatalabb értelmiségiek, akiknek szívügyük a magyar nyelv, a magyar kultúra. Olaszországból hárman voltunk jelen: Szőnyi István festő lánya Triznya Mátyásné Szőnyi Zsuzsa - szintén magyar festő özvegye -, Dr. Amedeo Di Francesco a Nápolyi tudományegyetem Magyar nyelvi Tanszék vezetője, a magyar nyelv tanára és én az «Osservatorio Letterario» kiadvány, valamint a MagyarOnline.net képviseletében.

A konferencia témáit - az EPMSZ hagyományaihoz híven - neves szakemberek magas színvonalú előadásai, viták és kerekasztalbeszélgetések dolgozták fel, s ezeket ugyancsak igényes áhitatok, ökumenikus istentiszteletek, kulturális műsorok (Faber Gabriella festőművész kiállítása, irodalmi est filmbemutatóval, koncertek (Szvorák Katalin többdíjas népdalénekes és zenész barátainak koncertje - lsd. digitális fotopályázat/fényjáték/írók, kortársak/művészek albumot -, Marosné Kovács Tünde fuvolaművész, a Győri filharmonikus Zenekar tagja és növendékeinek - Bóka Andrea, Herczeg Adél, Pass Andrea, Sarah Coleman - hangversenye; két cigány együttes koncertje: az Andro Drom és Rostás Csaba Lindri együttese, valamint kirándulások (lsd. digitális fotopályázat/fényjáték/szlovákiai barangolások albumot) tarkították.

Az alábbi előadások hangzottak el: Kiss Gábor (nyelvész, Budapest): A szó az élet tükre - A magyar nyelv régi és legújabb szavai; Nádasdy Ádám (nyelvész, ELTE Angol Nyelvészeti Tanszék, Budapest): A magyar nyelv mai állapotáról: modernizálódás, vulgáris nyelv, amerikanizálódás - újabb jövevényszavak - a «hat» igenevek (-ható, -hatott) - az «s» és «sz» vetélkedése a nyugati jövevényszavakban - személynevek előtti névelőhasználat -, sőt egy provokatív megjegyzést is elengedett, miszerint a nyelvésznek Grétsy Lászlóval ellentétben az a feladata, hogy leírja a jelenségeket, s nem. a nyelv tisztaságának megőrzése; Kállay Géza (irodalomtörténész és nyelvfilozófus, Budapest): A nyelv határai. Kolczonay Katalin budapesti irodalomtörténész vezetésével kerekasztalbeszélgetés Nabel Eberharddal (mérnök és vállalkozó, Berlin/Németország), Orosz Ildikóval (beregszászi tanár és a kárpátaljai magyar pedagógusszövetség lapjának a «Közoktatás»-nak felelős kiadója), Kovalszky Péterrel (orvos, Detroit - USA): «Nyelvében él a nemzet?» címmel; Roth Endre (szociológus, Kolozsvár/Erdély, Románia): A nyelv, mely elválaszt és összeköt; A 21. század irodalmi nyelve: pódiumbeszélgetés Egyed Emesével (irodalomtörténész és költő, Kolozsvár/Erdély, Románia), Kukorelly Edrével (író, Budapest), Szilágyi Istvánnal (író, Kolozsvár/Erdély, Románia); Görözdy Judit (irodalomtörténész, Pozsony (Bratislava)/Szlovákia): In memoriam Mészöly Miklós, közreműködtek az író özvegye, Balla Bálint, Györffy György budapesti színművész; A liturgia nyelve: Evangélikus - unitárius párbeszéd Székely Kinga Réka unitárius lelkész (Komorócszentpéter/Erdély - Románia) és ifj. Hafenscher Károly budapesti evangélikus lelkész részvételével; Pomogáts Béla (a Magyar Írószövetség volt elnöke, az Anyanyelvi Konferencia elnöke, Budapest): Az Anyanyelvi Konferencia és a magyar nyelv oktatása külföldön; Amedeo Di Francesco: Magyar nyelvoktatás külföldieknek, a magyar nyelv és irodalom egyetemi tanára, Nápoly/Olaszország).

Az első két napon elhangzott témákhoz az előadók vezetésével négy aktív munkacsoport is alakult s igen élénk és érdekes, ismeretgazdagító hozzászólások, párbeszédek hangzottak el a csoporttagok és vezetőik részéről.

Az értékes előadások és hozzászólások többféle szemszögből tárgyalták és világították meg a magyar nyelvet, az anyanyelv körüli kérdéseket, szó esett a két- és többnyelvűségről, fordítás- és műfordítás nehézségeiről, a szókincsről, a szótárainkról s azok szókészletéről is, ezen belül szóba jöttek az azokba besorolt csúnya, vulgáris szavak is, amelyek sajnos szép számban hallhatók a beszélt köznapi nyelvben, de még a szépirodalomban is. Természetesen stílszerűen hol itt, hol ott elhangzottak nagyjaink a nyelvvel, az anyanyelvvel kapcsolatos meglátásaira, megállapításaira való utalások, többek között pl. Kosztolányi szótárral kapcsolatos gondolatai:

«Szótárat lapozgatok. Van-e a szótárnál gazdagabb, élőbb, lelkesebb valami?

Benne van nyelvünk összes szava. Benne van a virágok, ásványok, rovarok, háziállatok s fenevadak, a szerszámok, a közlekedési eszközök és fölszerelések, a fegyverek, a hangszerek, a mesterségek, a testrészek és a nyavalyák neve.

Benne van a gyöngédség és a durvaság minden árnyalata, az udvariasság és a gorombaság, a szemérem és a rútság, az illat és a bűz, a tisztaság és a szutyok, a boldogság és a boldogtalanság, az önfeláldozás és a gyilkosság.

Benne van az életem. Benne van a halálom is. Benne van a sorsom.» [Kosztolányi Dezső: Szótárat lapozgatok…]

Kifejezett hangsúlyt kapott a környező országokban élő magyar anyanyelvű etnikai kisebbségek anyanyelvi problémája, többek között rávilágítottak az adott országok magyarellenes, soviniszta politikájára is, az erőszakos beolvasztási, asszimilálási kísérletekre valamint a szórvány magyarság anyanyelvi és anyanyelvű oktatás nehézségeire.

Igen felemelő és szívet, lelket melengető érzés volt tapasztalni hogy a föld bármely táján élő, különféle foglalkozású és korú magyar értelmiségiek milyen szenvedélyesen foglalkoznak az anyanyelvvel, a nyelv, a nyelvhasználat kérdéseivel, annak művelésével, ápolásával, a külföldön élő fiatalabb generációk számára való továbbadás nehézségeivel. A konferencia sokrétű témaköréből kikristályosodott egy közös célra való törekvés igénye: az, hogy a nyelvi műveltség terjesztésével a nyelv egészséges fejlődése biztosítva legyen, amely elengedhetetlen feltétele a kultúrának, a nemzeti műveltségnek, a magyarságtudat elmélyítésének, hiszen a nyelv, a magyar anyanyelv az emberért, a társadalomért, a magyar nemzetért van. A nyelv ápolása, fejlesztése, megőrzése, gazdagítása, tisztogatása azért is történik, hogy minél megfelelőbb eszköze legyen az emberek érintkezésének, a gondolatközlésnek, minél alkalmasabb hordozója és terjesztője legyen a nemzeti műveltségnek. A nyelv művelésének kettős szerepe van: annak pallérozása mellett a beszélő ember iskolázását is jelenti, hatni kell a beszélő emberre, a beszélők egyéni nyelvhasználatára, a nyelvi öntudatnak a fokozására. A nyelvművelés elősegíti a gondolkodás fejlődését, csiszolódását, s nagyban hozzájárul az egyén és a társadalom szellemi egészségéhez. A nyelv nem más, mint a godolkodás, a gondolatok kifejezésének és közlésének eszköze. «A szó az élet tükre» erre utal Kiss Gábor nyelvész homonim c. előadása is. A nyelvből, a szavakból sok mindenre lehet következtetni, sok mindent megtudhatunk. A szavak segítségével tudjuk nyelvileg kifejezni magunkat, s ebben a nyelvi közlésben nem csupán arra törekszünk, hogy megértsenek bennünket, hanem arra is, hogy a bennünket hallgatók vagy az olvasók érzés- és képzeletvilágát is mozgásba hozzuk. A széles látókörű Bárczi Géza szavaival fogalmazva a «nyelv a gondolataink, érzelmeink kicserélésének a mindennapi használati eszköze mindennemű emberi fejlődésnek egyik legfőbb tényezője, sőt feltétele. Valóban emberinek mondható társadalmat még kezdetleges fokon sem lehet valamelyes nyelv nélkül elképzelni. S a "nyelv" mindenki számára elsősorban az anyanyelv. Idegen nyelvet meg lehet tanulni, sőt esetleg kivételesen igen jól is lehet tudni, de szinte sohasem úgy, mint az anyanyelvet, melynek minden elemét ezer meg ezer emlék színezi és tölti meg tartalommal, mely egész nevelkedésünket, fejlődésünket kíséri, sőt bizonyos fokig gondolkodásunk formáit is meghatározza… A mély nyelvismeret, a határozott nyelvi öntudat elemi kötelesség mindenki számára, de főleg azoknak, akik művészi becsvággyal járulnak az olvasóközönség elé.» Gárdonyi Géza így vallott a magyar nyelvről: «A csárdai zenész, az iparhegedűs 20-30 hanggal dolgozik. Annyival eljátszik minden dalt. A művészhegedűs ugyanazon a hegedűn 200-300 hangot zendít. Éppen így vagyunk az íróművészekkel is. Az iparos író a közélet kopott kis szótárából él. Ő azzal mindent elmond, amit akar, s a vele egyszintű olvasó megelégszik vele. A művész-író azonban ismeri nyelvbeli kifejezések sokféle különbségét s a különbségek sokféle színét és sokféle erejét; s egy pillantásra lát és választ, mint a gyöngy-fűző asszony.» [Gárdonyi Géza: Magyarul így! (1935)]

Hallgatván az előadásokat és a fórumon elhangzott hozzászólásokat számtalan, többek között az alábbi gondolatok tolulnak:

Nem mindegy, hogy milyen nyelvi köntösben jut kifejezésre gondolatunk. A forma iránti igény azonban nemcsak a művészi alkotásokra vonatkozik, hanem minden nyelvi megnyilatkozásra, minden beszédműre Ezért tehát, aki megszólal vagy tollat vesz kezébe nem mehet el valamelyes formaérzék, stílusigény nélkül. A mondanivalónk kifejezésében, a beszédművek megalkotásában, a kidolgozásában a helyesíráson és a nyelvhelyességen kívül stilisztikai iskolázottságra is szükség van! A stílus, a nyelvi kifejezés módja, nem puszta tetszésünktől függ. Sok tényező közrejátszik abban, hogy mondanivalónk kifejezésére milyen nyelvi elemeket választunk. E tényezők közül a legfontosabbak, a leginkább meghatározó jellegűek a következők: 1. a nyelv, amelyen megnyilatkozunk; 2. a tárgy, amelyről beszélünk, írunk; 3. az egyén, az ember, aki a nyelv elemeit alkalmazza és 4. a közlés körülményei: a cél, a helyzet, az alkalom, stb.

Kiemelném maga a nyelv stílust meghatározó képességét , mert minden nyelv magában véve is bizonyos korlátokat jelent a kifejezés műveletében. Minden nyelvnek megvannak a maga mozgástörvényei, amelyek meghatározzák fejlődését és funkcionálását. Az a beszélő, aki nem vesz tudomást e törvényekről, maga állja útját annak, hogy nyelvi megnyilatkozása elérje célját, betöltse feladatát. Ezen kívül minden nyelvnek megvannak a maga sajátosságai - a mindegyik nyelvre általánosan jellemzők mellett -, amelyek megadják jellegét, karakterét, e elkülönítik a többitől. Ez az alapja annak, hogy beszélhetünk nyelvünk magyarságáról. Lényeges különbséget, eltérést mutat a különféle nyelvekben a magánhangzók és mássalhangzók aránya, valamint a hangok mennyisége. Ez a nyelvek zeneiségének különböző fokában jut kifejezésre. Anyanyelvünk e szempontból igen szerencsés helyet foglal el, s csak néhány román nyelv veszi fel vele a versenyt.

A magyar stílus elválaszthatatlan a magyar nyelv legjellemzőbb vonásaitól. «A kettő - nyelv és stílus - lényegileg összefügg, sőt azonosnak mondható. A nyelv konkrét alakba öltöztetése már stílus, és a stílust fátumszerűen (= végzetszerűen) meghatározza a nyelv szókészlete és alaktana, amelyek kész formákat adnak a beszélő és író mondanivalójának.» [Zolnai Béla: Nyelv és stílus 191.]

Anyanyelvünkben a stílus helyességét a magyarosság, a világosság és a szabatosság biztosítja.

Magyaros a stílusunk, ha kerülünk minden olyan szót, szólást és mondatszerkezetet, amely idegenszerű, s amely ellenkezik nyelvünk törvényeivel; viszont szívesen és tudatosan használjuk azokat a sajátos nyelvi eszközöket (szóképeket, állandó szókapcsolatokat), amelyek a stílust ízesen magyarrá, s ugyanakkor színessé és kifejezővé teszik, amelyek csak a anyanyelvünk, a magyar nyelv sajátjai, s gyakran más nyelvre le sem fordíthatók. S itt lép közbe az a helyzet a műfordításban, amikor mi műfordítók a ferdítés eszközével kell, hogy éljünk.

Aki nem veszi kellőképpen figyelembe nyelvünk sajátságait, annak a stílusa magyartalan. A magyartalanságok közé elsősorban az idegenszerűségeket soroljuk, amelyek főként a latin, német nyelv hosszantartó múltbeli, s az informatika és internet korszakában az angol jelenlegi hatásának következményei, de ide tartoznak a helytelen belső fejlődmények is.

A világosság és a szabatosság szorosan összetartozó stíluskövetelmények, ezért megvalósításuk eszközei, módjai is nehezen különíthetők el egymástól.

A világosság és a szabatosság együttvéve adják a helyes stílus második követelményét: a tárgyszerűséget.

A nyelvi közlésben nem csupán arra törekszünk, hogy megértsenek bennünket, hanem arra is, hogy a bennünket hallgatók vagy az olvasók érzés- és képzeletvilágát is mozgásba hozzuk: lelkesedést, örömet, rokonszenvet, gyűlöletet keltsünk; illetve elképzeltessünk, láttassunk, szemléltessünk. Ennek a célnak az elérése végett élünk a szép, a művészi stílus eszközeivel, amelyek közül a legfontosabbak: a szemléletesség, sz élénkség, a jóhangzás, a természetesség, a választékosság és a változatosság.

A stílus két fő követelménye: a helyesség és a szépség nem választhatók el élesen egymástól. A stílus szépségének a felsorolt eszközöket megelőzve a helyesség az alapja. Lehet-e szép, ami nem helyes? Nyilvánvaló, hogy nem.

Anyanyelvünk, a magyar nyelv igen világosan, félreérthetetlenül fogalmaz, amikor a káromkodót, a trágárt «mocskos szájúnak» nevezi. Mocskos szájjal nem lehet nemes lelkűnek lenni. Aki ilyen szájú nem érzékelheti szavaink, kifejezéseink hangulatát, érzelemvilágát, nem ismerheti meg azok lelkét. Aki nem törődik a szavak lelkével, nem veszi, nem veheti figyelembe érzelmi töltésüket. S ugyanígy nem hatolhat be az emberi lélek rejtelmeibe sem!

Egyenlőségjelet tehetünk a mocskos száj, a nyelvi durvaság és a lelki durvaság, modortalanság közé, azaz nyelvi kultúra = magatartáskultúra.

Kazinczyt idézném itt találóan, mely szállóigévé vált: «Szólj, s ki vagy, elmondom. - Ne tovább! Ismerlek egészen…»

Mit jelenthet az anyanyelv? Hallatlan kincset, családot, otthont, szülőhazát… Kétségtelen, hogy az anyanyelv ápolása, az anyanyelvi műveltség szorosan összefügg a kulturális fejlődéssel, a műveltségi szinttel. A széles látókörű, igen termékeny kutató és tudós Bárczi Géza megállapításai mély igazságot sugallnak, mint pl. azt, hogy «az emberi elme nagyszerű alkotásai között aligha van még egy, mely alapvető fontosságban vetekedhetnék a nyelvvel. A nyelv a gondolataink, érzelmeink kicserélésének ez a mindennapi használatú eszköze mindennemű emberi fejlődésnek egyik legfőbb tényezője, sőt feltétele… Valóban emberinek mondható társadalmat még kezdetleges fokon sem lehet valamelyes nyelv nélkül elképzelni. S a "nyelv" mindenki számára elsősorban az anyanyelv. Idegen nyelvet meg lehet tanulni, sőt esetleg kivételesen igen jól is lehet tudni, de szinte sohasem úgy, mint az anyanyelvet, melynek minden elemét ezer meg ezer emlék színezi és tölti meg tartalommal, mely egész nevelkedésünket, fejlődésünket kíséri, sőt bizonyos fokig gondolkodásunk formáit is meghatározza…» Ugyancsak ő üzeni mindannyiunknak: «A mély nyelvismeret, a határozott nyelvi öntudat elemi kötelesség mindenki számára, de főleg azoknak, akik művészi becsvággyal járulnak a magyar olvasóközönség elé…»

Folytatnám két másik idézettel, az első Felsőbüki Nagy Páltól, a másodikat Kodály Zoltántól: «A nyelv fontosabb az alkotmánynál is. Új alkotmányt szerezhet a nemzet, de új nyelvet nem, mert akkor már megszűnt magyarnak lenni.» (Felsőbüki Nagy Pál)

«Mielőtt arra törekszünk, hogy az angolt angolosan, a németet németesen beszéljük: próbáljuk a magyart magyarosan, minden idegen mellékíz nélkül beszélni. A magyar kiejtést is tanulni kell, még született magyarnak is.» (Kodály Zoltán)

Szívesen idézem szinte a már szállóigékké vált megállapításokat; Kisfaludy Sándor például, így vallott: «a nyelv a lelke a nemzetnek»; Kölcsey imígyen: a «Nemzeti életet nemzeti nyelv nélkül gondolni sem lehet». Szívbe markolóan hatnak Kosztolányi szavai (Ábécé a nyelvről és a lélekről), amikor ezt mondja: «Az a tény, hogy anyanyelvem magyar és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e, vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeimben, idegeim dúcában, metafiziaki rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok.»

Aki nem tiszteli anyanyelvét, nem tiszteli felebarátját sem. Az anyanyelv megbecsülése egyszerre önmagunk és mások megbecsülése is. Nem lenne szabad elfelejtenie senkinek, ahogy Buffon mondta: «A stílus maga az ember»!

A számítástechnika, az idegen nyelvek, a kizárólag pénzre váltandó ismeretek divatjának idején számosan megmosolyogják azokat, akik a nyelvművelést, nyelvápolást ma is fontos ügynek tartják. A beszéd-, magatartás-, érintkezés-kultúra (-kulturálatlanság) tengernyi jele bizonyítja, hogy égetően nagy szükség van az anyanyelvi mozgalmakra. Ilyen volt többek között ez a hat napos EPMSZ nyelvi konferencia is, ahol áttekinthetőbbé váltak a jelentős eredmények és küzdelmek a szórványos magyarság körében a magyar nyelv és kultúra terjesztésében, céltudatosan sokrétű tevékenységükben. Az itt szerzett tapasztalatokat jól lehet hasznosítani más szakterületeken is s igen jelentős szerepe van az EPMSZ-konferenciáknak az irodalmi kapcsolatok elmélyítésében a különféle vallási felekezetekkel való párbeszédben is. A magyar irodalom, a magyar történelem, a magyar népdalok, a magyar képzőművészet ismerete maghatározó módon járulhat a szórványmagyarságban élő fiatalok magyarságtudatának kialakításához és megerősítéséhez. A konferencia résztvevői átérezhették a környező országok kisebbségben élő magyar közösségek és a szórványmagyarság körében folyó magyar nyelvi és kulturális nevelés és tevékenység során az érintettekre háruló feladatok fontosságát. A magyar nyelv megtartása, a magyar kultúra ápolása, terjesztése egy elengedhetetlen tényezője a magyarságtudat ébren tartásának és erősítésének és közös ügye minden magyarnak. Különösen azokban az országokban jelent rendkívül nagy erőfeszítést e nemes feladat teljesítése, ahol az adott államhatalom tendenciózusan, erőszakosan e kisebbségi etnikum elnyomására, beolvasztására törekszik. De az is igaz, mint ahogy Roth Endre szociológus hangsúlyozta, hogy a nyelvi pluralizmus elfogadása nem jelenti azt, hogy az országos többség minden egyedének egy vagy több kisebbség nyelvét kötelezően meg kell tanulnia, de azt igen, hogy a többség azon képviselői, akik hivatásuknál fogva a kisebbséggel mindennapi kapcsolatba kerülnek, ne zárkózzanak el azok nyelvének kommunikációs eszközként való elfogadásától, illetve, hogy a kisebbségekkel kapcsolatban lévő állami hivatalokban a kisebbségek nyelvét értő hivatalnokok is dolgozzanak. Még az is fontos, hogy egy multikulturális, kétnyelvű intézményben, egyetemen az ott használatos nyelvek váljanak egyenrangúvá annyira, hogy a többség képviselői, ha nem is beszélik folyékonyan a kisebbségiek nyelvét legalább igyekezzenek megérteni azt, s ne tartsák rangon alulinak az erre vonatkozó minimális erőfeszítéseket. Valamint fogadják el a kisebbség nyelve nyilvános használatának jogosságát nem csupán magán szférában, hanem nyilvános szférában is, az egyetemi nyilvánosságban, a közös rendezvényeken s ne egy nyelven, hanem két nyelven folyjon a diszkurzus. Egyáltalán fogadják el, hogy a valódi multikulturalizmus egy kétnyelvű egyetemen paritásos alapon működik a világon sokfelé.

Csak egy példa, amelyet Orosz Ildikótól hallhattunk: Ukrajnában a magyar nyelvű iskolai oktatási rendszer jónak mondható, hiszen a magyar gyerekek számára elérhető a magyar tannyelvű iskoláztatás. Ez azonban csak a Kárpátalja síkvidéki részein élő tömbmagyarság vonatkozásában igaz: az anyanyelvi és anyanyelvű oktatás tekintetében területi eltérések mutathatók ki, pl. a Felső-Tisza vidékének szórványmagyarsága körében nincs mód sem az anyanyelvi, sem az anyanyelvű oktatásra: nem voltak és nincsenek magyar tannyelvű iskolák.

A politikai változásoknak köszönhetően a Felső-Tisza-vidékén élő magyarok körében is beindulhatott a magyar nyelv fakultatív oktatása. Az 1991/92-es tanévben a Técsői, a Rahói és a Huszti járásban 965 tanuló végezhette magyar nyelven tanulmányait, 433 gyerek pedig fakultatív órák keretében tantárgyként tanulta a magyar nyelvet. Az 1996/97-es tanévben a nevezett járásokban négy iskolában (Aknaszlatinán, Técsőn, Visken és Huszton) folyt magyar nyelven az oktatás, ezekben összesen 1.184 gyerek tanult. 13 további iskolában összesen heti 52 fakultatív magyarórát tartanak 545 tanuló számára. Az 1998/1999-es tanévben fakultatív magyar-oktatásban 2.940 tanuló részesült 28 iskolában.

Újabban a határmenti kárpátaljai kistelepülések iskoláit a bezárás, illetve az osztályok összevonásának veszélye fenyegeti. Amint arról a sajtó is beszámolt, egyre több kárpátaljai szülő dönt úgy, hogy gyermekét nem a helyi magyar tannyelvű iskolába, hanem valamelyik közeli magyarországi általános iskolába íratja. Ez ahhoz vezethet, hogy a kis gyermeklétszámmal működő kárpátaljai magyar kisiskolák elsorvadnak.

Az ukrajnai és azon belül a magyar oktatási intézmények legtöbb gondja jelenleg pénzügyi természetű. Az egy diákra jutó évi támogatás összege hozzávetőlegesen 200 USD lenne, ami magában foglalja a fenntartási, működési, bér- és egyéb költségeket is. Az összeget azonban az iskolák nem kapják meg. Ezzel magyarázható, hogy az utóbbi években télen az iskolákban rendre kényszerszünetet kellett tartani, mivel nem biztosított az épületek fűtése, világítása. A falusi iskolák a közművek hiánya miatt gyakran a legelemibb higiéniai követelményeknek sem felelnek meg. Komoly gondok mutatkoznak a magyar iskolák tankönyvellátásában, s ez befolyásolja a magyar tanintézetek helyzetét is. Az 1999/2000-es tanév kezdetére egyetlen magyar nyelvű tankönyv sem jelent meg, amire Kárpátalján a második világháború után még nem volt példa.

Az anyanyelv és annak művelése túl a nyelvészkedésen, a nyelvtanításon, a nyelvcsőszködésen az azonos nyelvet beszélők társadalmában, a nemzeti közösségek életében igen jelentős tényező! Az anyanyelv sok ember számára, az azonos nyelvet beszélők számára erőforrás a hazához való kötődésben, az ahhoz való hűségben, s különösen a nemzeti kisebbségben élők számára. Az anyanyelv ugyanazt jelenti mint az ember számára a levegő vagy a víz, egyszóval az életet. Az anyanyelvhez való viszony más és más, s ezt meghatározza nagyon az anyaországhoz vagy politikai keleti avagy nyugati államokhoz való tartozás…

A nyelv és a társadalom viszonyának különböző aspektusaiból egyaránt kitűnik a nyelv társadalmi jellege. Az egyén szempontjából nézve a nyelv elsősorban eszköz az egyazon társadalomban élő emberek tevékenységének összehangolására, megszervezésére valamint eszköz az egyének által szerzett ismeretek kicserélésének, hagyományozásának, azaz a nyelv lehetővé teszi a megismerést, nélkülönözhetetlen feltétele a társadalom létének és fejlődésének. A nyelv a használat során menthetetlenül változik, hosszabb-rövidebb idő alatt átalakul; a közösségek beszédtevékenységéből így a történet folyamán szünet nélkül új nyelvek jönnek létre. Ez a nyelvek átalakulásának, az új nyelvek keletkezésének folyamata az idő múltán átalakult társadalmi viszonyok és a velük a nyelvet hordozó közösség átalakulásának a következménye. A társadalmi fejlődés világosan, egyértelműen érvényesül a szókincs fejlődésében. Egy nyelv alkalmatlanná válnék legfontosabb funkcióira, ha nem rögzítené folyamatosan a társadalom és a tudományok fejlődésének új mozzanatait új szavak és fordulatok teremtésével, a régiek jelentésének módosításával, azaz, ha szükséghez képest nem gazdagítaná szókincsét. A szókincs főleg idegen hatásokon alapuló változásoknak van a legjobban kitéve. Az idegen szavak túlnyomó része az anyagi élet javulásáról, a szellemi látóhatár tágulásáról tesz tanúságot. A szókincsnek az a kettős vonása, hogy régit megőriz - gyakran új tartalommal töltve meg -, és újat bőségesen vesz fel, azzal a következménnyel jár, hogy a nyelv a nép gazdasági, társadalmi és művelődési történetének letéteményese, amelyből az elmúlt korok nagy változásaira és fejlődésére egyáltalán lehet következtetni.

Azt hiszem, hogy a konferencián résztvevők kivétel nélkül hálával és köszönettel kell hogy tartozzanak mindazoknak akiknek gondoskodása, fáradozása, áldozathozatala lehetővé tette ezeknek az akadémiai napoknak a megrendezését. Ugyanis az ilyen jellegű konferenciákból igen sokat lehet mindig tanulni, ismeretekben, tapasztalatokban csak gazdagodva távozhat mindenki, s mindezek a rendezvények segítenek az anyaország határain kívül élők magyarságtudatának megerősítésében. A konferencia kiterjesztette figyelmét a másod- és harmadgenerációra, s ezen érdeklődés igen fontos, hogy megmentsük lelkükkel a haza felé forduló és az óhazát szerető embereket a nyelvi kopás, a nyelvi elsorvadás vagy elpusztulás veszélyétől. Sajnos az új generációban - a vegyes házasságok gyermekei esetében - sokan vannak, akik már alig-alig tudnak magyarul, s éppen ezért még szorosabbra kell fűzni az óhazával a kapcsolatot. Igen nagyra becsülendők az egyházak külföldön folytatott missziója a magyar nyelv és a kultúra megőrzése, gyarapítása terén: egyházaink nemcsak a megbékélésnek és testvéri összefogásnak, nemcsak az evangéliumi üzenetnek a hirdetői, hanem azért is fáradoznak, hogy a kinti magyarság az elhagyott haza képét el ne felejtse, hogy hozzá hű legyen az idegen világban is, hogy a magyar szó legyen mindennapi kenyere, éltető levegője. S az az érzésem, hogy ez leginkább érvényes az elcsatolt országok magyarsága körében: ha az anyanyelvüktől megfosztják őket, ha lehetetlenné válik annak mindennapi gyakorlása elvesztik végérvényesen az ún. köldökzsinórt, ami eddig az anyaországhoz kapcsolta őket, kirabolva, kisemmizve érezhetik magukat, mert ezzel tulajdonképpen a hazájukat, az otthonukat, az életüket semmisítenék meg…

Az anyanyelvi konferenciák minden résztvevő számára sokat jelentenek, sokat adnak. Igen konstruktívak az előadásokhoz kapcsolódó fórum- és pódiumbeszélgetések, vagy a munkacsoportokon belüli viták. Sok résztvevőnek lehettek véleményei, javaslatai, de sajnos mindenkire nem juthatott sor, mivel az előadásokhoz képest kevesebb volt a vitalehetőség. Igen fontosnak tartom a sokirányú eszmecserét a legemberibb körülmények között azokkal, akikkel esetleg nincs egyetértés, különböznek a nézetek. Nagyobb teret kellene hagyni a vitáknak, ahol természetesen kell, hogy mindig a kölcsönös megértés, a tolerancia uralkodjon az igazi demokratikus módszerek szellemében! Azt el kell mindenkinek fogadni, hogy más világban élnek az anyaországi magyarok, másban a nyugati vagy az anyaország szomszédságában élő értelmiségiek. Nagyon fontos, hogy mindig egyre jobb kapcsolat épüljön ki az anyaország s a világ összes más táján élő magyarok között.

Mint újonc résztvevőt, engem nagyon megragadott a konferencia szellemisége és magas színvonala. 18 évi magyar nyelvi kényszerű diétától kiéhezve nagy elvárásokkal érkeztem ezekre az akadémiai napokra, s csak szomjasan ittam minden előadásszöveget, az édes anyanyelvemen - egyet sem mulasztottam el -, s ilyen hosszú idő után először volt végre alkalmam többször is hozzászólni magyarul, az én anyanyelvemen! Rendkívül lenyűgözött a szívélyes társaság, a jó és baráti, egyenrangúságon alapuló légkör, a személyes érdeklődés, tisztelet és szeretet, amelyeket a résztvevők részéről tapasztaltam. Hasznosnak tartom ezt a konferenciát, annál is inkább, mert - gondolom mindannyian, kivétel nélkül, akik jelen voltunk ezen a véleményen vagyunk - mert innen emberségünkben, tudásunkban és elhatározottságunkban gazdagabban távoztunk, mint ahogy ideérkeztünk. A szellemi gazdagodást az értékes ismeretség- és baráti kapcsolatteremtés még csak növelte. A komoly elméleti kérdéseket ugyancsak magas színvonalú kulturális - lásd ezen beszámoló elejét - rendezvények tarkították.

Ezúton is szeretném ismételten köszönetemet kinyilvánítani a vezetőségnek, hogy meghívásával ilyen nagyszerű szellemi, kulturális és emberi élményben lehetett részem, s azzal a reménnyel fejezem be ezen beszámoló soraim, hogy jövőre is és az elkövetkezendő években is újra találkozhatunk s a régiek mellett közöttünk még több újabb arcot is felfedezhetünk.

_________________________

E tanulmány szakmai vonatkozásának összeállításában segítségemre voltak a főiskolai tanulmányi éveim alatt hallgatott magyar nyelv-, általános nyelvészet-, nyelvművelés előadásokról fennmaradt jegyzeteim.

Osservatorio Letterario -Ferrara/MagyarOnline.Net - Németország

HOME 1 - HOME 2